"Nem mondhatom el senkinek,  elmondom hát mindenkinek..."

Biztosan előfordult már sokunknál, hogy olyan kérdés, vagy probléma vetődött fel, melyre nem hogy nincs válasz, vagy magyarázat, de olyan hivatalosan létrehozott szerv vagy testület sem található ahová adott esetben fordulni lehetne segítségért. Vagy legalább is bejelentést tenni. Így  az a lehetőség is el van zárva, hogy valaki hivatalos helyen elmeséljen egy olyan eseményt, amely nem illik a megszokott hétköznapi  események sorába. Ezzel azt is jelezve, hogy akkor tehát olyan jelenségek nem is létezhetnek.

Az esetek meghatározó részében olyan események történnek az emberekkel, melyeket nem szoktunk elmesélni, legfeljebb megemlíteni. Hisz azok a történések, melyeket átélünk,   a környezetünkben is ismétlődnek.  De azért  nagy ritkán adódnak olyan esetek, melyek közlése a környezetünkkel  problémássá, nehézkessé, körülményessé válik.

Egy ilyen eset elmondásával szeretném a fent vázolt problémát bemutatni.

Fiatal korom óta élénk érdeklődéssel olvastam, hallgattam minden olyan történetet, amely az úgynevezett materialista felfogással nehezen függ össze. Ennek oka elsősorban az volt, hogy néhány olyan "tapasztalatra"  tettem szert, mely  ritkasága miatt a  környezetemben a sajátom lett. Így számomra ezek az "élmények"  még értékesebbek lettek. Állandóan  -  ha csak  tehettem  -  kerestem azokat az irodalmakat, melyekben ezekről a nem hétköznapi dolgokról bővebben lehetett olvasni.

Így jutottam el többek között az UFO-khoz is.  Fiatalos lelkesedésemben mindig azt mondtam :  ha én egyszer közel kerülnék egy ilyen valamihez, én aztán odamennék és alaposan megnézném. Ha lehetne, még az ajtaját is kinyitnám,  és bemennék...stb, stb.

Gondolom mások is voltak hasonló gondolattal, illetve tervekkel, ha hasonló helyzetekbe kerülnének....

Nos, nekem egyszer eljött ez a helyzet.

Volt egy úgynevezett hétvégi kertünk. Számomra ez elsősorban azt jelentette, hogy naponta, másnaponta ki kellett menni a kertet művelni, rendben tartani, télen pedig az ott lévő Buksi nevű kis kutyánkat etetni. Természetesen mindezt munka mellett.Illetve után.  És ha néha úgy jött ki a lépés, és az időjárás is úgy akarta, akkor a családunk  - mi ketten szülők és két fiú gyerekünk  -  ott töltöttük a vasárnapot.

De akinek volt ilyen kertje, az tudja, hogy mikor rendbe tette  -  veteményes kapálása, permetezés, fűnyírás, locsolás -  akkor zárta be a kertkaput és hagyta ott, mikor minden munkát elvégzett...Pedig akkor kellett volna az előnyeit élvezni....

Egyik évben  - van már vagy húsz éve  - január közepe táján szintén kimentem a kis kutyámat, Buksit megetetni.  Erre, mivel délután négyig dolgoztam, öt és hat óra között került sor.  Akkor ugye már teljes sötétség  van, látni szinte semmit sem lehet. Ráadásul a kertünk közvetlenül egy erdő mellett volt.  A mi kertünk a harmadik volt a sorban, utánunk még vagy huszonöt-harminc felparcellázott terület volt. Egymástól elkerítve, általában hétvégi házakkal  beépítve.

A mi házunk körülbelül hatvan centire ki volt emelve a talajszinttől, előtte pedig ilyen magasságban terasz volt. A bejárat az útra, illetve az erdőre nézett. A kerítéstől egy földút és onnan kezdődött az erdő.

Mikor kimentem a kertünkbe, mindig a szobába mentem melegíteni az elemózsiát. Ez alkalommal is így történt, a kis kutya pedig  - aki láncon volt -  mellettem várta, hogy kapja meg a vacsoráját.

Miközben Buksi fogyasztotta a vacsoráját felnéztem, és egy furcsa látvány ötlött a szemembe. Az erdőben  - néhány méterre az út szélétől -  egy kb. másfél-két méter átmérőjű vörös gömböt láttam egy helyben "állni". Egy - két? méterre a föld színe felett. Mindez a pillantás csak rutinból történt, majd utána visszakaptam a szemem, odanéztem még egyszer és még egyszer.

Úr Isten! Mi lehet ez? - gondoltam magamban. Ezzel együtt egy olyan félelem kerített hatalmába, hogy rögtön csuktam a szobaajtót, hogy induljak hazafelé. Hazaérkezésem után nem nagyon volt kedvem a dologról mesélni, de persze azért csak elmondtam.  Ez az esemény egy csütörtöki este volt. A pénteket kihagytam, és csak szombat délben mentem ki ismét.

Akkor szép napos idő volt.Elhatároztam, hogy bemegyek az erdőbe és megnézem,  van e valamilyen  nyoma annak a valaminek.

De amikor megálltam az erdő szélénél, furcsa, fülzúgásos érzés fogott el. Arra gondoltam, hogy biztosan azért, hogy feszülten figyeltem, illetve koncentráltam  az erdő felé.  És mivel rossz lett a közérzetem, visszamentem a kertembe. Ott megállva  próbáltam egy másik  irányba koncentrálni, hogy fog e változni a figyelemtől a közérzetem. De nem változott. Akkor legyintettem egyet, és azt mondtam:  nem foglalkozom a dologgal. Olyan unottság fogott el.

Az még hozzátartozik a dologhoz, hogy az eset után tizenkét évvel eladtuk a kertet, és az alatt sem néztem meg az erdőben annak a valaminek a helyét. Az okát nem tudom.  Pedig előtte nagyon sokszor bementünk nézelődni, gombát keresni, vagy egyáltalán sétálni, de a feltételezett helyre nem mentem oda...

Jó néhány évnek el kellett telnie, hogy aránylag pontosan tudjam visszaidézni, hogy mi is történt, illetve mi nem történt !

Sokáig kedvem sem volt elmesélni az eseményt, mert még magamnak sem tudtam igazán elmagyarázni, hogy mit láttam, illetve mi történt velem.

Tehát, amire lassan húsz év távlatából emlékszem :

Miután gyorsan összepakoltam, becsuktam a ház ajtaját. Innen a kert kapuja körülbelül hat méterre volt. Annak a becsukására nem emlékszem. A kert előtt állt a kocsi, amely egy Y  útelágazás jobboldali ágában parkolt. Hazainduláskor  tolatni kellett az Y  út  baloldali elágazásába, majd úgy előre az Y út szára felé.

Mikor visszatolattam az Y út baloldali szárába, a látott tűzgömb ?,  vörös gömb ?  két - három méterre kellett hogy legyen tőlem. A megítélésem szerint. Sokkal többet tudnék most mondani, ha akkor csak félre fordulok és kinézek az ablakon.

De, hogy hogy tolattam ki, arra sem emlékszem.

Ezek után ki kellett menne az erdő mellett egy betonútra, azon mintegy ötszáz métert megtéve kifordulni jobbra az országútra. Innen ismét megtenni kettő kilométert és akkor járt az ember a város kezdetét jelző táblánál.  Az "eszmélésem"  akkor kezdődött, mikor felocsúdtam, hogy a házakban égnek a villanyok. Mintha akkor ébredtem volna...

Amiket nem tudok, azok a következőek: mi volt az a vöröslő gömb valami, amitől rámjött az a páni félelem? Hogyan csuktam be a kert kapuját, hogyan ültem be a kocsiba? 

Miért nem néztem ki a kocsi ablakán az elindulás alatt, hiszen akkor már 4-5 méterre
  lehettem a jelenségtől,
- hogyan jutottam a város határát jelző tábláig és
- miért nem néztem meg a mai napig az erdőben a helyszínt.

A kertünktől nem messze  -  300 - 400 méterre -  van egy tanya, ahol népes család lakik, s akiket igen jól ismertem. Az eset után néhány héttel beszélgettem a gyerekekkel, és kérdeztem őket, hogy láttak e már valami érdekes érdekes eseményt az égen. A legkisebb gyerek - 6 - 7 éves lehetett - azt mondta, hogy ő a "múltkor látott egy nagy üstököst, amely akkora volt, mint a Hold, és mutatta, hogy milyen irányban "rohant" át az égbolton.

Erre a nővére  -  aki akkor 15 - 16 éves lehetett -  rászólt:  " az nem üstökös volt, hanem UFO!"  Ezen teljesen kiakadtam, mert a beszélgetésünk alatt vigyáztam arra, hogy ezt a szót,  hogy UFO, ki ne mondjam. Később az édesanyjuktól kérdeztem, hogy tényleg szoktak itt valami érdekes dolgokat látni az égen? Olyan természetességgel válaszolt kérdésemre igennel, melyből az tükröződött, hogy inkább ő lepődött meg azon, hogy ezen én még csodálkozom.

Megjegyzem, nem ez volt az első eset, amikor vigyáztam arra, hogy azt a szót, hogy UFO, ki ne ejtsem a számon. Számomra a fent leírt eset is érdekes volt,  de azért elmondom a másik esetet is.

Valamilyen jeles évfordulója volt az űrhajózásnak, vagy a csillagászatnak, mely alkalomból a Danubius rádióban egy illetékes csillagász kápráztatta el a hallgatókat - többek között -  a Hold-kutatásról. Telefonon kérdéseket lehetett feltenni a csillagásznak. Nagy lehetőséget láttam abban, hogy személyesen beszélgethetek az ország egyik igen neves csillagászával.
Szerencsém is volt, mert első hívásra sikerült kapcsolatba kerülni a telefon segítségével.

A szokásos tiszteletkör után  -  melyben kifejezésre juttattam örömömet, hogy egy ilyen szakmai tekintéllyel sikerül szót váltani  -  megkérdeztem, tud e valamit mondani azokról a Hold felszinén található dómuszokról, melyek rejtelmes tulajdonságairól egy másik neves magyar csillagász írt számomra igen érdekfeszítő ismeretterjesztő csillagászati könyvében?

A válasz :  a Holdon nincsenek UFÓk !  Ebben benne van az is, hogy az illetékes csillagász megelőlegezte nekem, - ha burkoltan is - hogy hülye vagyok. Azért, mert rákérdeztem arra, hogy mi van azokkal a "dolgokkal", melyekről egy kollégája írt? 

Mit mondott volna, ha elmesélem neki a fent leírt élményemet ?

Persze  egy eset nem eset, de családunk más tagjainak is volt úgynevezett  UFO élménye. Láttunk olyat, hogy egy ovális tárgy, rombusz alakú ablakokkal,  lassan haladva, de folyamatosan ment el a házunk felett, teljesen hangtalanul.

Nos, ezek azok az esetek, melyek elmondása még baráti körben sem, de  -  tapasztalatból  mondom  -  még családi összejövetelek alkalmával sem ajánlottak.

Ez pedig azért van, mert a hivatalosságok általában azt sugallják a közvéleménynek,  hogy az ilyen esetek kiváltó oka  valamilyen  "agy befolyásoló szer"  fogyasztása. Vagy folyékony, vagy por alakban.

Fellebbezésnek helye nincs. Mert, hogy nincs Olyan Hivatal. 

" Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek! "

2011. november.