Hulló levelek...

Nejemet vittem látogatásra az unokahúga édesanyjához. Az egyik nagynénjéhez....

Ősz van.

Kint várakozom a kocsiban egy Klinika mellett, amely talán az ország legszebb erdeje mellett terül el. A kerítésen belül számtalan ember reménykedik, bízik abban, hogy rövidesen felépül, és továbbra is részese lesz a Világunkban zajló történéseknek.

Enyhe szellő fújdogál a napsütésben, elősegítve a száradó, színehagyott, besárgult levelek elindulását a föld felé. Mintha csak tudnák, hogy az ő életük véget ért, távozásukkal pedig helyet és időt kell hagyni az új eljöveteléhez, a tavaszi rügyfakadáshoz.

Mind ez a folyamat rendszeresen, évről-évre ismétlődik, de eszünkbe nem jut, hogy a leveleket valamilyen formában megpróbáljuk az ágakon marasztalni. Tudjuk, ez így természetes. Tudjuk, hogy az elszáradt, kifakult levelekkel nem lehet újjászületése a természetnek.

Mi, emberek, a saját életünkkel másképp vagyunk. A véget, a halált valami borzalmas dolognak fogjuk fel. Hiába tudjuk, hogy a Teremtő, a környezet és életmódunk hetven-nyolcvan évre predesztinál bennünket, ha Szeretteinkről van szó, erről elfeledkezünk.Azt hisszük, ők örökké élni fognak. Vagy - legalább is - nem "most" jött el az ideje a távozásnak.

Hiába a közel nyolcvan éves kor, hiába olyan kegyetlen betegség, - amely már több, mint egy hónapja csak lélegeztető géppel, altatással küzdhető le - a beteg rokonunk lánya nap, mint nap emberfeletti erőfeszítéseket tesz édesanyja felépüléséért.

Abbahagyva minden munkáját, más irányú tevékenységét, rájuk fogva, hogy azok úgy is megvárják, minden energiáját Édesanyjára fordítja. Hiszen tudja, hogy Édesanyából nem lesz másik. Ha eltávozna, többé nem vethet rá még egy pillantást. Nem simogathatja meg a kezét, nem mondhat neki semmit. És szeretete nem engedi meg, hogy gondolatai odáig jussanak, hogy esetleg feleslegesen tesz bármilyen erőfeszítést Édesanyjáért.

És szeretete azt sem engedi meg, hogy olyat mondjon, hogy "ő már nem bírja ezt az állapotot", vagy pedig, hogy "Teljesen kikészül".

Megpróbál minden olyan valóságosnak mondott "elixírt" megszerezni, mely az adott helyzetben egy picivel több reményt adhat a felépüléshez.

Környezete, rokonsága sokszor álmélkodva hallgatja hogy hogyan beszél látogatása után szerettjéről. Hogy ő látta, hogy picit már nyitotta a szemét, hogy már könnyebben lélegzik mint tegnap, hogy milyen módon reagál jelezve, hogy tudja, ott vannak nála.És ebben az a fantasztikus, hogy így is van. Az orvosok felszólítására nem igen reagál, de a lányára igen.

Lehet, hogy a jelző nem éppen ideillő, de csak azzal lehet illetni, hogy ........CSODÁLATOS !!!

Esélyeket latolgatni most értelmetlen lenne. Hiszen a Teremtő ritkán tesz kivételt ebben a korban. Ha igen, az már egy másik történet...

2012.január 23.